Jelenlegi hely

Az ötödik

Kevés kórusnak adatik meg, hogy részt vehessen egy operaelőadáson. Az Ad Libitumnak azonban ötödször nyílt lehetősége, hogy betekintést nyerjen a komolyzene világának egyik legkülönlegesebb műfajába.
2012-ben, a Csodálatos Baja programsorozat részeként, Gulyás Dénes állította színpadra Mozart: A varázsfuvola című operáját, amelyben az énekkar szólaltatta meg a darab kórusrészeit. Akkor még csak reménykedtünk, hogy ennek a remek kezdeményezésnek még lesz folytatása. Lett…
2013-ban a Szöktetés a szerájból, 2014-ben A sevillai borbély és 2015-ben a Don Pasquale színesítette a Bajai Városi Színházterem előadásait.

Az előző évektől eltérően idén nem egy komplett operát láthatott a közönség, hanem az elmúlt évek előadásaiból készült egy összeállítás.

Az est érdekessége volt, hogy a rendező, Gulyás Dénes egy szalont álmodott a színpadra, s annak vendégjeit játszották – egész előadás alatt – a szólisták és a kórustagok. A mi feladatunk természetesen ismét az operák kórusrészeinek megszólaltatása volt, így a fiúk újra elénekelhették a Varázsfuvolából a Papok karát, vegyeskarként pedig a Don Pasquale című darabból adtuk elő A háznép karát. A fináléban a Traviata közkedvelt dallamát énekeltük, a Pezsgőáriát.

Rendkívüli élményekkel gazdagodtunk ismét. Reméljük, lesz még folytatás!

Azt est szólistái voltak:
Mondok Yvette
Töttös Roland
Denk Viktória
Temesvári Márton
Donkó Imre
Kőrösi András
Hardy- Horváth Mária
Király Miklós

Díszvendég: Haumann Péter

Zongorán közreműködtek: Mazalin Wanda és Neumark Zoltán