Kodály Zoltán II. Magyar Kórusverseny

Budapest - Vigadó 2000. December 7-10.

December 7-10. között rendezték meg Budapesten a Kodály Zoltán II. Magyar Kórusversenyt a Vigadóban - 8 kategóriában 47 énekkar mérte össze tudását. A zsűriben rangos hazai és külföldi kórusvezetők foglaltak helyet. A versenyen olyan kórusok indulhattak, akik a Kóta (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) által szervezett minősítési rendszerben egy adott fokozatot elértek, illetve akiknek valamilyen nemzetközi versenyeredményük van. Az Ad Libitum az 1998-ban szerzett Hangversenykórus minősítése birtokában a vegyeskari kategóriában, a tavalyi Cantonigrosi Nemzetközi Kórusversenyen (Spanyolország) elért nőikari második hely révén pedig a nőikarok között versenyezhetett.

A vegyeskarok versenyére december 9-én, szombaton délután került sor. 12 kórus lépett a dobogóra. A programban egy kötelező műnek, és 12 percnyi szabadon választott anyagnak kellett szerepelnie. A mi versenyprogramunk a következő művekből állt:

Bárdos Lajos: Popule meus – kötelező

Vajda János: Ave maris stella

Kodály Zoltán: Székely keserves

Rossini: Újévi köszöntő

»színpadon a vegyeskar (90Kb)

A kategória eredményhirdetésére éjfél tájban került sor, Párkai István olvasta fel az elért pontszámokat. 86,8 pontunk a III. helyezést jelentette számunkra. »oklevél-vegyeskar (68Kb)

December 10-én, vasárnap délelőtt kezdődött a nőikarok versenye. Sajnos csak két kórus indult ebben a kategóriában. Nagy izgalommal vártuk a lányaink szereplését, mert az igen nehéz műsorukat csak szeptemberben kezdték tanulni a vegyeskari művekkel való foglalkozás mellett. Az alábbi műveket énekelték:

Pászti Miklós: Fekete lány – kötelező

Kodály Zoltán: Hegyi éjszakák III.

Verdi: Laudi alla vergine Maria

Orbán György: Lauda Sion

»színpadon a nőikar (80Kb)

Az eredményhirdetés annak ellenére izgalmas volt, hogy csak két kórus szerepelt, hiszen a második hely nem automatikusan járt: egy adott pontszámot mindenképpen el kellett ehhez érni. Az Ad Libitum Nőikar 84 pontot kapott a zsűritől, amely azt jelentette, hogy megvan a második helyezés! »oklevél-nőikar (66Kb)

Az ünnepélyes eredményhirdetésen még egy meglepetés várt ránk, mert a helyezéseket igazoló két oklevél mellett egy harmadikat is átvehetett a kórus munkáját irányító Pethőné Kővári Andrea: a zsűri különdíját, amellyel azt a teljesítményt ismerték el, hogy az énekkar két kategóriában is helyezést tudott szerezni. »oklevél-különdíj (76Kb)

Az elért eredményekhez gratuláló kollégák elsősorban az Ad Libitum hangzását és muzikalitását emelték ki.

Ezúton is köszönjük támogatóink segítségét:

Baja Város Önkormányzata – Széll Péter polgármester úr

Dunafa BT – Cserjés Péter és felesége

Cserni Gépműhely – Cserni Csaba és felesége

Fotó Reklámstúdió Kft. – Dr. Égi Endre és munkatársai

Az adójuk 1%-át felajánló polgárok.