Hangverseny a Zenei Világnap és a Kodály-évforduló alkalmából

 

2002. Október 12-én a Pécsi Kamarakórust láttuk vendégül Baján. Este hét órára megteltek a Gyakorló Általános Iskola sportcsarnokának széksorai - háromszáznál is többen várták a műsor kezdetét.

Jelen volt Széll Péter polgármester úr, Sipos János, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára, és Lukin László tanár úr is.

A Zenei Világnap és a Kodály-évforduló alkalmából szervezett koncert az Ad Libitum szereplésével kezdődött, majd egy alkalmi kórus, az Ad Libitum Nőikara és a III. Béla Gimnázium leánykarának tagjai a Pünkösdölő megszólaltatásával emlékeztek a közelmúltban elhunyt kitűnő bajai karvezetőre, Vancsuráné Dunai Mártára.

Ad Libitum Kórus
Ad Libitum Kórus
Ad Libitum Nőikar
Ad Libitum Kórus

Ezt követően állt a dobogóra a Pécsi Kamarakórus. A Tillai Aurél vezette együttes pillanatokon belül bebizonyította a bajai közönségnek, hogy valóban ők az ország egyik legjobb kórusa. A művek kidolgozottsága, a megszólalás minősége, a belső tartalom értő átélése, a különböző hangulatok árnyalt kifejezése mind erénye az énekkarnak.

Pécsi Kamarakórus
Pécsi Kamarakórus
Pécsi Kamarakórus
Pécsi Kamarakórus

A műsor a két kórus közös énekével zárult: Kodály Esti dalát Tillai Aurél vezényelte.

Az egyesített kórus

A közönség a koncert első pillanataitól nagy lelkesedéssel fogadta a fellépő énekeseket és a felcsendülő műveket. Igazán remek hangulatú este volt!
A pécsi és a bajai kórus tagjai a koncert után sem búcsúztak el egymástól - fehér asztal mellett folytatódott a közös éneklés és beszélgetés. A pécsi kórustitkár, Szauer Dezső kedves gesztussal bajai kötődésű neveket rejtett intarziákba, így többek között Mohayné Katanics Máriáét, Lukin Lászlóét és a szövegíróként és fordítóként ismert Dr. Vargha Károlyét, majd a Pécsi Kamarakórus legutóbbi két CD-jét adta át Pethőné Kővári Andrea karnagynak.

A koncert után Tillai tanár úr kedves levelet küldött. Ebből idézünk néhány mondatot:
"Ezúton is szeretném megköszönni azt a kedves fogadtatást, amiben az emlékezetes bajai hangverseny kapcsán részünk volt. Fogékony és lelkes közönség, …, kellemes akusztika, s előttünk egy széphangú, lendületesen muzsikáló együttes: nos, minden adva volt, hogy élvezettel lehessen énekelni. Tagságunk igen jól érezte magát, s a vacsorai együttlétet remekül fűszerezte Baja díszpolgárának (Lukin Lászlóról van szó) színes jelenléte."

Az Ad Libitum CD-jéről:"A CD már külsejében is a fiatalos jóízlést mutatja, s tartalma is hívogató. … Az Ad Libitum lemez csupa frissesség, fiatalság, muzsikaszeretet. Gratulálok."
"Mégegyszer köszönet a meghívásért és az egész estéért, számunkra minden szép emlék marad!"

Dr. Cseh Béla cikke a "Fölvég" novemberi számában:

 

Baján az ország (Európa?) egyik legjobb kórusa

"A kórusmuzsika iránt a városban rendkívüli az érdeklődés" - mondta Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy, miután 400-ra becsülte a jelenlévőket azon a hangversenyen, amelyen a Pécsi Kamarakórus és a Bajai Ad Libitum Kórus adta a műsort 2002. október 12-én a gyakorlóiskolában, a Vonatkertben. Egy vélemény: "Szombat van. 19.00 órakor volt a kezdés. Nagyon nehezen indultam el. De nagyon örülök, hogy megtettem, mert amihez ma itt hozzájutottunk, felejthetetlen." Mindkét megállapítás igaz.
Mitől kerültek kellemetlen helyzetbe a házigazdák, akik 300 széket készítettek be, s ezt százzal a kezdésre pótolniuk kellett? Attól, amit megérzetek az erre "szoktatott" bajaiak: ahol az Ad Libitum is dobogóra lép, megőrzésre érdemes élményhez jut a vendég. Legközelebb is 400 szék kell, mert most is ez történt.
A Kodály-évfordulókra (120 éve született, 35 éve hunyt el) emlékező, a zene világnapja előtt tisztelgő műsor első szereplői a hazaiak voltak. Rövid zenetörténeti körbeutazás (Marenzio; Szép hajnal; Gyöngyösi Levente: Kyrie) után súlyos Kodály-művek következtek (Székely keserves; Mátrai képek; Pünkösdölő). A kóruson látni: rendkívül fiatalok a tagjai, s ezt hallani is lehet: rendkívül üde, friss a hangzás.
Feltehető, az már Pethőné Kővári Andrea karnagynak az érdeme is, hogy a mondandó feketéje-világosa a hangszínben is megjelenik, a tempók pedig rendkívül precízek. A lassú kezdések puha indítása most néha egyenetlen volt. Rendkívül sokat érő az, ahogy a kórus a zenéről nemcsak zeneileg gondolkodik. A közelmúltban elhunyt Vancsuráné Dunai Mártára, az Ének-zenei Általános Iskola igazgatójára emlékező méltató szavak és az emlékére megszólaltatott - általa nagyon szeretett - Pünkösdölő a jelenlévők közül sokakban felidézte az életét végigvezénylő Vancsuráné Dunai Márta énektanár egyéniségét. Az Ad Libitum női kara és a III. Béla Gimnázium leánykarának közös produkcióján érződött, nem két karnagy különböző iskoláján nevelődnek.
Az est második része a pécsieké volt. A bemelegítésként elhangzó Fauré-mű (Contique de Jean Recain) után következő Rachmanyinov: Száva című vegyeskari alkotása már jelezte az estétől várható minőséget. A még a levegőben lévő korábbi Kodály-művek hatása után az orosz környezetet idéző mű kaput nyitott minden más befogadására. Következett is: Grieg (Ave maris stella), Mendelssohn (Denn Er hat seinen Engel), Franck (Panis angelicus), Rossini (Toast pour le nouvel an), majd Baján épp az Ad Libitum hatására különösen kedvelt Orbán György műve (Pater noster) után a karnagy-zeneszerző Tillai Aurél egyik alkotása (Dicsőült helyeken) került a közönség elé. Ilyen alkalom mostanában nem volt a városban; - a fogadtatás is ennek megfelelő lett.
A pécsiek Kodálytól egy Ady (Akik mindig elkésnek) és egy Balassi (Szép könyörgés) versre írt művet hoztak, példaértékű átéléssel és kidolgozással. Pászti Miklós érdekes kísérletében (Lamento) egy dél-amerikai népdalt dolgozott fel, majd utána újabb Tillai-mű, a Berzi Nagy János baranyai gyűjtéséből származó népdalokból válogatott, a Zengő felett című népdalszvit zárta a pécsi műsorrészt. Igen nagy sikerrel.
A pécsi kórus igazolta azt, amit híre alapján feltételezni lehetett: rendkívüli teljesítményre képesek. A kamarakórusnak jegyzett együttes (közel 40 fős létszámmal) szólamai grammra kiegyensúlyozottak. Nincs, amiből kevés van, nincs, amiből sok. Az énekesek egyenként is remekül képzettek, valóban válogatott a csapat. Előttük Tillai Aurél, a karnagyképzés egyik legelismertebb alakja. Annál egyszerűbb vezénylés nincs, mint ahogyan tanár úr dirigál. A tőle látott mozdulat visszafogottsága, ugyanakkor a kórus felszabadultsága, a rezdülésekre is érzékeny volta ritka alkalma a zenélésnek. A fentieknek természetes következménye a 35 európai díj, az elkészített 12 CD és sok egyéb elismerés.
Pethő Attila tanár úr műsorvezetése méltó volt a zenei produkciókhoz. Felkészültsége, kellemes közvetlensége segítője volt a jó hangulat kialakulásának.
Az est Kodály Esti dalának közös eléneklésével zárult. Jó volt látni és hallani, ahogy közösen énekelt együtt az ország egyik legjobb kórusa, meg az egyik másik.

 

Dr. Cseh Béla