Kedves Olvasó!
Szeretettel hívjuk az idei őszi kórustalálkozóra, melyen az Ad Libitum mellett két másik remek kórus is szerepel. Részletek a plakáton. (A plakát olvasásához kattintson a képre!)
2023. September 12., Tue - 16:42
A hangverseny a bajai Páduai Szent Antal templomban (barátok temploma) lesz 19 órától.
Mindenkit szeretettel várunk.
Részletek a plakáton.
2023. May 29., Mon - 10:05
2023. May 21., Sun - 22:11
December 17-én, szombaton rendezték meg a Barátok-templomában a hagyományos Adventi hangversenyt. A műsort Péterfay Ferenc orgonaművész, a templom kántora indította, majd Schindler Mátyás plébános úr mondott köszöntőt. Ezt követően a Liszt Ferenc Énekkar énekelt Makkai Gézáné vezetésével. Hangszeres muzsikával folytatódott a program – Horváth Katalin és Bednárik Hanna fuvolajátékát hallgathatta meg a közönség, ezután pedig dr. Kosóczki Tamás orgonaművész adott elő két barokk művet.
2022. December 19., Mon - 12:12
Szeretettel hívjuk a kórusmuzsika kedvelőit a hagyományos adventi koncertre, mely ebben az esztendőben december 17-én 18:00 órától kerül megtartásra a Páduai Szent Antal templomban (Barátok temploma).
Részletek a plakáton:
/files/2022_12_17_Advent_plakat.jpg
2022. December 08., Thu - 09:07
Mindenki szeretettel várunk 2022. október 19-én a bajai Turisztikai Centrumba!
Az előadás plakátjának megtekintéséhez kattintson a "Bővebben" szóra!
2022. September 28., Wed - 15:38
Prágában járt az Ad Libitum
A korábbiakban, ha a határokon túlra indulhatott az Ad Libitum, akkor vagy Baja testvérvárosai voltak az úticélok, vagy valamilyen kórusversenyen vettünk részt. Legutóbb 2016-ban jártunk külföldön, akkor Argentanban szerepeltünk. Azóta jó néhány év eltelt, köztük a pandémiával terhelt időszak is, így egyre erősebbé vált a kórustagokban a szándék, hogy ismét utazzunk. Ezúttal a XI. Prágai Művészeti Fesztiválra esett a választásunk.
2022. July 28., Thu - 13:37
2022. July 23., Sat - 09:50
Bár fél év csúszással, de annál nagyobb sikerrel köszöntötte az Ad Libitum Kórus megalakulásának 30. évfordulóját 2022. május 28-án. A tényleges születésnap november közepére esett, és már a plakátok és a meghívók is elkészültek, amikor a járványhelyzet miatt mégis úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a jubileumi koncertet.
2022. June 03., Fri - 21:47
Május 14-én különleges énekkari program szerveződött Szegeden. A KóSza (Kórusok szabadon) elnevezésű rendezvény egy remek hangulatú szabadtéri fesztivál volt a belvárosban.
2022. May 16., Mon - 14:30
Pages