Jelenlegi hely

Ad Libitum 2x - összefoglaló a Chorale Ad Libitum bajai látogatásáról

Ad Libitum 2x

 

Különös cím, elismerem. A magyarázat persze egyszerű – az október 26-i koncertünkön két Ad Libitum Kórus lépett fel. Ritka névről lévén szó, ez már önmagában is érdekes lehet, de a hangversenyt az is izgalmassá tette számunkra, hogy a másik együttest lényegében egyáltalán nem ismertük.

De kezdem az elején.

Flander Ági egy időben énekelt a bajai Ad Libitumban (már az anyukája is kórustársunk volt), majd francia nyelvet kezdett tanulni, és hogy elmélyítse a tudását, ki is ment Franciaországba. Lille városában kötött ki, ahol alkalmat keresett a további éneklésre. És kiket talált meg Lille-ben? Hát persze, hogy a Chorale Ad Libitum együttesét! A történet folytatása innentől már könnyen kitalálható – hamar felvetődött a találkozás ötlete, majd elkezdődött a tényleges szervezés, és október 25-én a franciák gépe leszállt Ferihegyen.

Előtte persze folytak a találgatások: kik is érkeznek majd Bajára? A névsor 52 nevet tartalmazott pusztán az életkorokkal, és annyit tudtunk még, hogy kik a házaspárok. Ez alapján kellett szétosztani őket a vendéglátó családokhoz. (Itt is köszönetet mondunk mindazoknak, akik vállalták a franciák elszállásolását, ellátását – külön is azoknak, akik nem a kórus tagjaiként siettek segítségünkre. Őket hadd említsem meg név szerint is: Antal István, Glasenhardt János, Homoki Endre, Nádainé Andriska Krisztina, Orbán Ferenc, Palik Vera és családjaik.) A csapat kisebbik része a Petőfi-szigeti Ifjúsági Szállóban lakott. Nos, úgy tűnik, a találomra végzett osztogatás jól sikerült, mert a jelek szerint mindenki jól érezte magát.

25-én valójában kora délután indult a program, miután a csoport egy része már egy nappal korábban érkezett Budapestre – az általunk szervezett busz az Operánál lévő szállodájuk közelében vette fel őket, hogy együtt menjenek ki a reptérre a többiek elé. (Csak reménykedni tudtunk, hogy francia tolmács híján lesz olyasvalaki a társaságban, aki szót ért a németül tudó sofőrrel. Lett.) Az így egyesült kórus este fél 8-kor érkezett Bajára a Gyakorló Iskola sportcsarnokába, ahol mi a várakozás közben helyszíni próbát tartottunk.

Már a megérkezésük pillanatában lehetett érzékelni, hogy nyíltszívű, barátságos emberek lépnek be a terembe. Egy köszöntő ének és a program gyors ismertetése után máris összeismerkedtek a vendégek és a vendéglátók, és ki-ki vitte magával új ismerősét, hogy némi vacsora mellett hosszabb-rövidebb beszélgetésbe elegyedjenek. (Híreim szerint a leghosszabb eszmecsere hajnali fél 3-ig tartott.)

26-án, szombaton reggel fakultatív piaclátogatást hirdettünk, hiszen ilyenkor a környékbeli árusok és a vásárlók színes forgataga érdekes látnivalót kínál a kívülállóknak is, majd fél 10-kor a Kultúrpalotától indult a városnézés Strigl István tanár úr vezetésével. A Városháza díszterme, a Barátok temploma, Tóth Kálmán és III. Béla szobra voltak a főbb állomásai a sétának, majd a Szerb templom ikonosztázát tekintették meg, ahol dalra is fakadt a kórus. Ezt követően szálltunk buszra, hogy felkeressük a Türr-emlékművet és a Halászati Miniskanzent. A szikrázó napsütés és a langymeleg idő csak fokozta az amúgy is remek hangulatot, nem is beszélve Palik Veráék várakozást felülmúló vendégvárásáról – merthogy eredetileg csak arról volt szó, hogy kifeszítik a hálókat és kinyitják a halászkunyhókat, hogy így mutassák be az egykor volt halászok életmódját és munkáját, ám kiérkezésünkkor már láthattuk, hogy füstölög a kemence kéménye, amiben remek kenyérlepény sült, hogy a hozzá adott kacsazsírt és az egyéb finomságokat már ne is emlegessem… Itt is felcsendült az énekszó köszönetül Veráék szíveslátásáért, majd a Malom Étterembe mentünk, ahol Jung Ildikó és munkatársai jóvoltából kitűnő ebéd következett.

Délután helyszíni próbát tartottunk, összeénekeltük a közös műveket, 5 órakor pedig elkezdődött a hangverseny. Az első félidő a vendéglátóké volt. A bajai kórus vezetője Tóth Péter, Mendelssohn, Gabriel Fauré, Orbán György és Csenki Imre műveiből válogatott, végül mintegy meglepetésként a második Janicsárkórust énekeltük el Mozart: Szöktetés a szerájból c. operájából, amelyhez a lányok egy része magára öltötte az előadás különös jelmezeit, az egész testet fedő burkákat.

A második részben lépett dobogóra az 1997-ben alakult Chorale Ad Libitum Cécile David vezetésével. A karnagyról el kell mondanom, hogy nem profi szakember, ugyanis közgazdasági egyetemet végzett, és egy biztosító társaságnál dolgozik, de természetesen tanult zenét, és különféle kurzusokon képezte magát. Ahogy elmondta, több kórusban is énekelt, és egyszer úgy adódott, hogy be kellett ugrania az egyik énekkar éléről távozó karvezető helyére, és valahogy rajta maradt a feladat. Nem ő választotta a karvezetést, hanem a karvezetés őt – fogalmazott. Természetesen maga a kórus is amatőrökből áll, többségük nem kottaolvasó. Eredetileg a lille-i egyetem hallgatóiból verbuválódott a tagság, később azonban ott megcsappant az érdeklődés, ezért az egyetemről leválva önállóan folytatták a munkát. Lille nagyváros, egy ilyen önszerveződő együttes nem számíthat hivatalos támogatásra, ezért a költségeiket maguk fedezik. Érdekes az a koncepció is, ahogy évről évre kialakul a repertoárjuk. Minden évben választanak egy központi helyet elfoglaló zenei területet – volt, hogy az orosz liturgikus zene állt a középpontban, volt, hogy a dél-amerikai, de foglalkoztak a skandináv kórusmuzsikával is, máskor a gospellel, az afrikai zenével, és így tovább. Bajai műsoruk ebből a sokszínű anyagból adott ízelítőt. Hallhattunk francia romantikus muzsikát, Rachmaninov orosz liturgikus művét, svéd szerző dél-afrikai ihletésű feldolgozását, olasz egyházi zenét, Bárdos Lajos kórusművét, francia tradicionális dallamot és gyerekdalt, és részletet a Dzsungel könyve c. Walt Disney-féle rajzfilmből. Az együttes, amint fentebb már jeleztem, lelkes amatőrökből áll, akiknek a produkcióját zenész füllel hallgatva akár kritizálhatnánk is, ám az az őszinte öröm, ami az éneklésüket mindvégig jellemezte, felülírhatja a mégoly jogos akadékoskodásokat is. És hogy mennyire intenzív volt az ő örömük, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy a közönségre is átáramlott valamiképpen ez az öröm, ami aztán a lelkes tapsokban nyilvánult meg.

A hangversenyt a francia kórus által választott két magyar népdalfeldolgozás közös éneklése zárta – természetesen magyar nyelven.

A koncert után rövid vacsorára invitáltuk a vendégeket, gondolva, hogy nem szeretnének már sokat időzni, hiszen még vissza kell utazniuk a fővárosba. De nem akaródzott elindulniuk, és ezt nem is nagyon bántuk – jó hangulatú közös éneklés és tánc vette kezdetét, aminek persze az utazás miatt mégiscsak vége szakadt este 9 óra tájban. És bár csak alig 24 órát töltöttünk együtt, a búcsúzáskor mégis előkerültek a zsebkendők.

 

A Chorale Ad Libitum már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy ha adódik rá lehetőség, akkor Budapesten is szívesen énekelnének. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségével (KÓTA) egyeztettünk arról, hogy a múzeumi kórushangversenyek sorozata kínálná erre a legegyszerűbb megoldást. Így is történt – 27-én, vasárnap délelőtt 11.00 órakor nagyszerű helyszínen, a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermében ismételték meg az előző esti programjukat – kicsit fáradtabban, és kicsit kisebb létszámú közönség előtt, de ismét sikerült örömteli énekléssel megörvendeztetniük a jelenlévőket.

 

A két Ad Libitum találkozása tehát egyértelműen sikeresnek könyvelhető el. Várjuk is a folytatást – ha minden jól megy, 2015-ben, Lille-ben!

 

A bajai koncert megrendezéséhez nyújtott támogatásért ezúton is köszönetet mondunk Baja Város Önkormányzatának.

Pethő Attila