Jelenlegi hely

Europa Cantat 2015 – Pécs

Szenzációs eseményen vett részt az (bajai) Ad Libitum kórus 2015. nyarának derekán. Július 24– augusztus 2. között Pécsett rendezték meg a 19. Europa Cantat nemzetközi kórusfesztivált, melyen 40 országból több mint négyezer énekes, de a szervezőkkel, zenészekkel, önkéntesekkel együtt több, mint hatezren vettek részt. Az egész város a zene és az éneklés lázában égett ezekben a napokban, s színes szalagon nyakbaakasztott azonosítókártyás és fesztiválpólós fiatalok, vagy kevésbé fiatalok tömegei lepték el az utcákat, tereket, közlekedési eszközöket… Az sem számított ritkaságnak, hogy a városi buszokon fakadtak dalra az utazók, vagy valamelyik utcasarkon kezdődött spontán éneklés-muzsikálás.

A Dóm téren minden este több ezren gyűltünk össze közös éneklésre. Michael Gohl a Pécsi Egyetemi Kórus segítségével, valamint további meghívott együttesekkel és karvezetőkkel szerzett nekünk felejthetetlen pillanatokat. Különböző hangulatú és nemzetiségű dalokat különböző nehézségi szinten, újakat és már ismerteket énekelhettünk – egyesek táncolva, tapsolva, mások könyvvel a kézben ülve, állva – együtt.

A fesztivál ideje alatt Pécsett 20, a régióban még tucatnyi helyszínen 136 koncert várta a közönséget, melyeknek nagy része ingyenes és szabadtéri volt. Hivatásos kórusok, meghívott zenekarok is felléptek, de a résztvevő kórusok  egymás előtt is adtak zsúfolt házas koncerteket – így minden délután és este koncertprogramok sokaságából válogathattunk. Mi meg is próbáltunk minél nagyobbat meríteni belőle, s csak azt sajnáltuk, hogy nem tudtunk egyszerre több helyen lenni.

A délelőttök műhelymunkával teltek: minden énekes lehetőséget kapott, hogy előzetesen kiválassza a neki tetsző műhelyt, amelyben részt kíván venni. Kórusunk férfi tagjai így délelőttönként egy lendületes lett karnagy vezetésével bordalokat tanultak, míg mi nők egy szerb és egy magyar kórusvezető irányításával népzenei ihletésű műveken dolgoztunk. A fesztivál munkanyelve az angol volt, így nemcsak szakmailag jelentett kihívást a nagyszerű szakemberek keze alá énekelni, hanem a nyelvi akadályokat is le kellett küzdeni. Ez időnként különleges élményekhez is juttatott minket, mert talán nem csak nekem felejthetetlenek azok a pillanatok, amikor a magyar kórusvezető angolul próbálta József Attila megfoghatatlan költői képeit leírni, érzékeltetni a török, svájci, francia és holland kórustársaknak. És nem tudok mosoly nélkül visszagondolni arra, hogyan magyarázta el a bimbó jelentését, és hogy milyen volt a török fiúk szájából hallani a „túrót eszik a cigány”-t.

A kórusok a műhelymunka eredményét egy-egy műhelyzáró koncert keretében mutathatták be, így természetesen mi is: a fiúk a Dóm téren énekelték el bordalaikat, mi lányok a Zsolnay negyedben adtuk elő a tanult műveket.

Nem csak Európából, hanem pl. Hongkongból, Izraelből és Venezuelából is érkeztek résztvevők, így a legkülönfélébb kultúrák és műfajok találkozásának lehettünk tanúi és részesei. A résztvevők kottákat cserélgettek egymás között, új darabokat fedeztek fel, és természetesen mi is hoztunk haza új műveket. Már alig várom, hogy szeptemberben elővegyük őket, és közelebbről megismerkedhessünk velük.

Azt gondolom, hogy minden kórusnak, így nekünk is sokat jelentett szakmailag az Europa Cantat fesztivál, de legalább olyan értékesek a közösen megélt hihetetlen élmények, melyeknek itt most csak töredékét sikerült felidéznem. Köszönet a támogatásért az Europa Cantat Pécs 2015 Nonprofit Kft.-nek, és Szécsi Máténak, a Baja Marketing Kft. művészeti vezetőjének, hogy lehetővé tették számunkra a részvételt.