You are here

V. Szinkópa Vegyeskari Találkozó

Sokszínű, vidám, baráti, átgondolt, szervezett- ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni az V. Szinkópa Vegyeskari Találkozót.  2014-ben kórusként vehettünk részt ezen a szakmai napon, a tavalyi és az idei találkozón ötfős delegációval képviseltük az Ad Libitumot.

A programot Cseri Zsófia, a szervező Erkel Ferenc Vegyeskar karnagya nyitotta meg, majd érdekes reggeli torna következett Dr. Pásztor Zsuzsa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatójának bemutatásával.

A testi felfrissülés után agyunkat is megtornáztattuk, és betekintést nyerhettünk annak működésébe. Dr. Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóprofesszora tartott előadást, Zenélő agy, agyra ható zene címmel. Előadásából megtudhattuk, milyen fontos szerepet tölt be a gyermek agyi fejlődésében a zene, mennyiben segíti az írás-olvasási készség fejlődését a zenetanulás.

Hangszálaink bemelegítéséről Kocsis-Holper Zoltán gondoskodott újszerű beéneklő gyakorlatokkal. Felhívta figyelmünket a hangszálak érzékenységére, milyen fontos a beéneklés, hiszen ugyanúgy sérülést szenvedhetnek hangszalagjaink, mint bármelyik izmunk, ha bemelegítés nélkül sportolunk.

Következő programunk a K(órus)-faktor volt, mely a mostani tehetségkutatókhoz hasonlóan működött. A kórusokat egy szakmai zsűri értékelte, látta el tanácsokkal. A zsűri tagjai Mindszenty Zsuzsánna (a KÓTA elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense), Dobos László (a Pécsi Kodály Központ akusztikusa, zenei rendezője, a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusának egyik művészeti vezetője), és Strausz Kálmán (a Honvéd Férfikar karnagya) voltak.

A délutánt kerekasztal-beszélgetéssel folytattuk, amely érdekes, kórusokat érintő kérdéseket boncolgatott. A frappáns kérdéseket Arany János (a Debreceni Egyetem tanára, a Debreceni Kollégiumi Kántus társkarnagya) tette fel partnereinek, Mindszenty Zsuzsánnának, Dobos Lászlónak, Strausz Kálmánnak és Beischer-Matyó Tamásnak (zeneszerző).

Ezt követően tippeket kaptunk kórusunk népszerűsítéséhez közösségi oldalak alkalmazásával. Majd ismét beénekeltünk Kocsis-Holper Zoltánnal, hiszen összkari próba következett. Bruckner: Locusistec. darabját Strausz Kálmán vezényelte.

A karnagyváltó a nap egyik legérdekesebb programja volt. A résztvevőkből három alkalmi kórus alakult, ezekhez a csapatokhoz érkeztek felváltva a karnagyok. Érdekes volt látni a karvezetők műhöz való viszonyulását, hogy miként formálnak meg egy-egy részt, milyen mozdulatrendszerrel dolgoznak. Karnagyaink voltak: Arany János, Strausz Kálmán, Mindszenty Zsuzsánna és Hartyányi Judit (karvezető, a Magyar Kodály Társaság társelnöke, a KÓTA elnökségének tagja). A megformálás után összkarként adtuk elő Mendelssohn: Jauchzet dem Herrn című művét.

Utolsó programként a karnagyok és a kórustitkárok workshopon vehettek részt, míg a kórustagok táncos mulatsággal zárták a napot.

Szeretnénk megköszönni a meghívást Cseri Zsófiának és az Erkel Ferenc Vegyeskarnak, általuk ismét szép élményekkel gazdagodtunk!