Pethőné Kővári Andrea a Szegedi Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd 40 éven át volt a bajai III. Béla Gimnázium énektanára, az iskola kórusainak és Vadvirág Népdalkörének vezetője. Munkássága révén gazdag zenei élet bontakozott ki az intézményben. Óraadóként Baja más iskoláiban is dolgozott, amelyek énekkaraival ugyancsak sikeresen foglalkozott, két éven át pedig Baja Város Cantabile Gyermekkarát is vezette.
Énekkaraival sikerrel szerepelt Olaszországban, Franciaországban, Németországban, az egykori Jugoszláviában, Spanyolországban és Erdélyben is.
1991-ben alapította meg az Ad Libitum Kórust, amely együttessel hazai és nemzetközi kórusversenyeken ért el helyezéseket, önálló stúdiókoncerteket adtak a Magyar Rádióban, rangos minősítéseket szereztek. Az idén 30 éves énekkar fontos szereplője a város kulturális életének.
2006-ban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetésben részesült. Munkásságát szülővárosa ugyanebben az évben a Baja Városért kitüntetéssel ismerte el. 2011-ben kapta meg a Pilinszky-díjat, 2017-ben pedig a Bács-Kiskun megyei Príma Díj jelöltjei közül lett közönségdíjas.
Felnőttek és diákok sokasága köszönheti neki a zene világában való elmélyülés lehetőségét.
2019-ben ment nyugdíjba a nők számára járó 40 év munkaviszony kedvezménnyel a bajai III. Béla Gimnáziumból, ahol egész életében dolgozott. Munkásságának elismeréseként 2021-ben KÓTA-díjat kapott.