You are here

Bátaszéki kirándulás 2021. május 29.

2021. május 29-én, egy nappal a „járványszünet” utáni első összpróbánkat követően útra keltek az Ad Libitum Kórus túrakedvelő és épp ráérő tagjai, néhányunk családtagjai kíséretében, összesen 19-en. Úticélunk ezúttal Bátaszék volt.

A májusi esők sok napi aranya után nem láttuk értelmét hajnalban kelni: a 9:14-es vonattal utaztunk. Kevéssel fél tíz után már meg is érkeztünk.

Bátaszék hangulatos mellékutcáin kanyarogva jutottunk el a karcsú, magas tornyával már messziről hívogató templomig, ahol már nyitva állt a kapu. Bent a másnapi elsőáldozók felkészítése és gyóntatása folyt, de így is módunk nyílt megismerkedni a templom belső szépségeivel, történetével.

Amikor mindenki megpihent és körülnézett már, körbeálltunk a kereszthajó közepén és elénekeltük az egyik új darabunkat, a Kórusok Éjszakájának karantén ihlette tavalyi közös énekét („Ki énekel...”) és egy régi kedvencünket, mely örömünkben-bánatunkban mindig összekovácsol minket: a James Moore-féle Ír áldást.

Megköszönve a minket szeretettel fogadó sekrestyés, Matzkovics István szíveslátását, Mohács felé vettük az irányt, de odáig persze nem gyalogoltunk. A Bátaszék határában álló, még romos állapotában is gyönyörű Kálvária mögött a dombok felé kanyarodtunk, és kényelmesen, a meredekebb szakasznak is megadva a méltóságteljes tempó kellő tiszteletét, felgyalogoltunk a Szt. Orbán-kápolnához és a fölé árnyas sátrat tartó Molyhos Tölgyhöz és ikertestvéréhez. (Hogy melyikük lehet Európa 2016. évi fája, a Molyhos és melyikük a névtelen iker, csak találgattuk.)

A lombok árnyán megebédeltünk – akkor már délre járt az idő –, volt, aki még egy röpke sziesztát is engedélyezett magának. Távcsövön és teleobjektíven át pásztáztuk a látóhatárt, távoli tereptárgyak mibenlétét tippelgetve...

Majd a pihenő és a korábbi túráinkon sajnos mindig elmaradó csoportképek elkészítése után útnak eredtünk vissza Bátaszékre – a kaland kedvéért egy kis kerülőt téve a kápolna és a tölgyek mögötti dombokon. Így megadtuk magunknak egy esetleges eltévedés izgalmát is, de mégsem túl kusza utakon jártunk-keltünk, így minden bonyodalom nélkül aláereszkedtünk, egészen az autópálya oldaláig. Azokon a tájakon túrázhattunk, melyet az M6-oson Pécs irányából hazafelé autózó, buszozó bajaiak biztosan gyakran láttak már.

A szőlőhegy alján álló, vöröses színű keresztnél Bátaszék felé kanyarodtunk, s onnan már nyílegyenes út vezetett vissza a házak közé hosszan, kissé monotonon, de korántsem unalmasan. A látóhatárt uraló templomtorony és a zöldellő gabonatáblák gyönyörködtették a szemet, miközben a társaság beszélgetve, jó hangulatban Bátaszékre érkezett, egyre többször hangzott el az óhaj: fagyizzunk valahol egy jót!

A házak közül a főútra kibukkanva találtunk is egy fagyizót, melynek teraszát épp ránk méretezték: asztalhoz, padra vagy fűbe mindenki le tudott telepedni. Fogytak a gombócok, a kávék, kicsit felfrissültünk a pörkölő napsugarak közt tett utolsó túraszakasz után, majd elindultunk a vonathoz, melyre a jegyet a legtöbben már Baján megvették, a kívántnál mélyebb ismeretséget kötve a MÁV Üzletszabályzatával. Aki velünk túrázott ezen a szép szombati napon, sokáig tudni fogja, mi is az a „Kettőtől hatig!!!”.

Szerencsésen belefértünk a Bzmot típusú „szerelvénybe” (mely egyetlen motorkocsiból állt) és az időbe is: 15:55-kor érkeztünk Bajára. Így senki nem koppant hat óra után a MÁV-időablak szigorú keretén.

Szép és tartalmas napunk volt – rendszeressé vált túráink jó szokását igyekszünk megőrizni.