Jelenlegi hely

Prágában járt az Ad Libitum - Pethő Attila fényképes beszámolója

Prágában járt az Ad Libitum
A korábbiakban, ha a határokon túlra indulhatott az Ad Libitum, akkor vagy Baja testvérvárosai voltak az úticélok, vagy valamilyen kórusversenyen vettünk részt. Legutóbb 2016-ban jártunk külföldön, akkor Argentanban szerepeltünk. Azóta jó néhány év eltelt, köztük a pandémiával terhelt időszak is, így egyre erősebbé vált a kórustagokban a szándék, hogy ismét utazzunk. Ezúttal a XI. Prágai Művészeti Fesztiválra esett a választásunk.

Az elsősorban néptáncosokat felvonultató kétnapos programot 2022. július 16-17-én rendezték meg a cseh fővárosban. Észt, litván, szlovák, lengyel, török, magyar tánccsoportok mellett egy belga zászlós csoport is fellépett, akik dobkísérettel mutatták be látványos összeállításukat. A kórusmuzsikát történetesen három magyar együttes képviselte – az Ad Libitum mellett egy csornai vegyeskar és egy siófoki férfikar lépett pódiumra.
A hétvége során természetesen nem csak a szereplésekre koncentráltunk – minden lehetséges pillanatban igyekeztünk megismerni Prága utcáit, tereit, nevezetességeit. Részt vettünk egy négyórás városnéző sétán, amelyen egy kedves idegenvezető kalauzolt bennünket, de egyéni felfedező utakra is vállalkoztunk. Nem maradhattak ki a hangulatos sörözők sem.
A hazafelé vezető úton egy rövid városnézésre Pozsonyban is megálltunk.
Gyakoriak voltak a spontán éneklések – a Szent Vitus székesegyházban éppúgy dalra fakadtunk, mint a metróban, vagy az Aranyművesek utcájában.
Mindannyiunknak nagy élményt jelentett Prága gazdag történelmi múltja, az utcák és az épületek tisztasága, rendezettsége, a város pezsgő, mégis barátságos közege.

Köszönet Baja Megyei Jogú Város Önkormányzatának és az AXIÁL Kft-nek, akik anyagi támogatást nyújtottak a nemzetközi fesztiválon való részvételünkhöz.

Pethő Attila