A Männerchor Ergolding - Landshut (Németország)
hangversenye

2005. 09. 09.

 

Szeptember 9-én egy németországi férfikarral, a Männerchor Ergolding együttesével adtunk közös hangversenyt Baján a Gyakorló Általános Iskola sportcsarnokában.
A találkozás előzményei messzire nyúlnak, és nem is a kórushoz kötődnek, hanem a két város, Baja és Landshut rendőrkapitányságaihoz. (Landshut Bajorországban található, Münchentől kb. 60 kilométerre a Duna felé.) Pár évvel ezelőtt véletlen találkozásnak köszönhetően jött létre kapcsolat a rend őrei között, és mert a landshuti rendőrök közül néhányan tagjai a férfikarnak, mi több, egyikük a kórus elnöke, felmerült a gondolat, hogy szívesen látogatnának Bajára az együttesükkel. 2004-ben már beszélgettünk is Fritz Schaller elnök úrral, és ennek nyomán egyeztettük a meghívást.
A programot – melyre a kórustagok többsége élete párjával érkezett - maguk szervezték, és maguk fedezték az utazással és az itt-tartózkodásukkal kapcsolatos költségeket is.
Több napot töltöttek el Magyarországon, ismerkedve a nevezetességekkel - Baján kívül jártak még Budapesten, Pécsett és Kalocsán.
A koncerten a Heinrich Wannisch vezette kórus német népdalokat, bajor ivónótákat (tréfás szövegű sör- és bordalokat), spirituálékat énekelt, majd a műsor végén a két énekkar együttesen adta elő a Rabszolgakórust Verdi Nabucco című operájából, és az Örömódát Beethoven IX. szimfóniájából.
A koncert jó hangulata a műsort követő vacsorán is folytatódott, amelyen kölcsönös ajándékozásra is sor került – CD-k és folyékony halmazállapotú élvezeti cikkek cseréltek gazdát (bajai borok és viszonzásként bajor sörök).