Ulm, Waiblingen

2005. 09. 21-26.

 

 

2005. szeptember 21-én, szerdán éjszaka 11-kor indult el velünk az autóbusz Németország irányába. Jól haladtunk, így másnap délelőtt megengedhettük magunknak, hogy letérve az autópályáról csavarogjunk Gmundenben, Bad Ischlben és Salzburgban is – természetesen ez utóbbi helyen nem hagytuk ki, hogy énekeljünk is a Dómban illetve Mozart szülőháza előtt.

 

Estére értünk Ulmba, ahol az énekkar két részre oszlott – az egyik csapat a Hotel am Rathusban éjszakázott, a másik társaság a Pension Rösch szobáit foglalta el. Pénteken délelőtt városnézésre indultunk – kórustagunk, Balykó Noémi lett alkalmi (ám igen jól felkészült) idegenvezetőnk. Reggel még ködbe veszett a Dóm 161 méter magas tornya, de dél körül már sütött a nap, így érdemes volt vállalkozni a 768 lépcsőfok megmászására, hogy a torony legtetejétől alig pár méternyire lévő szűk kerengőről alátekintsünk a városra és a Dunára.

 

Ebéd után átbuszoztunk a Duna túlpartjára, Neu-Ulmba, ahol egy templomi koncertet adtunk. Egészen délutánig úgy tudtuk, hogy a helyszín a Petruskirche lesz, és elírásnak tartottuk a reggeli újság hírét, amely szerint a St. Johann Baptist templomban énekelünk – de aztán kiderült, hogy az újság információja a helytálló. Kelemen József, a templom kántora fogadott bennünket. Sajnos nem volt jó a koncert propagandája, így csak kb. 40 fős közönségünk volt, ám ők lelkesen fogadták a kórus műsorát.

 

A hangverseny után indultunk Waiblingenbe. Ez a Stuttgart melletti város immár közel húsz éve Baja testvérvárosa. Az Ad Libitummal eddig egy alkalommal jártunk itt, 1994-ben. Azóta terveztük az újabb utazást, így most örömmel vettük, hogy a két város vezetői lehetőséget adtak erre. Családoknál szállásoltak el bennünket - voltak, akiket régebbi ismerősei fogadtak, a többség azonban kíváncsian várta, hogy milyen helyre kerül.
Szombaton délelőtt városnéző sétát tettünk, délután pedig Németország legnagyobb barokk kastélyát néztük meg a közeli Ludwigsburgban. A kastély szépsége is lenyűgöző volt, de külön élményt jelentett az egész kórusnak az idegenvezetőnk, aki magával ragadó, mosolygós lelkesedéssel, és remek, ám olykor kedvesen mulatságos hibákat vétő magyarsággal mesélt a látnivalókról.

 

Este a testvérvárosi találkozó hivatalos rendezvényére került sor a Bürgerzentrumban. Ezt az épületet csak irigyelhetjük német barátainktól. Nagyterme sokféle igény szerint variálható (ezen az estén terített asztalok várták a sokszáz főnyi közönséget, de természetesen a koncerttől a színházi előadásig bármilyen rendezvénynek helyt adhat), minden szükséges technikával felszerelt, kiszolgáló helyiségei (öltözők, próbatermek, ruhatár, stb.) kellő számúak, saját étterem fogadja előadás előtt vagy után a vendégeket... – Baján talán csak unokáinknak adatik majd meg, hogy ilyen nívójú helyszín álljon rendelkezésükre.
A vasárnapi programról a vendéglátó családok gondoskodtak. Délután találkoztunk ismét, immár a koncertünk helyszínén, a St. Antonius templomban, amely a város katolikus temploma. A helyszíni próbát követően este 7-kor kezdődött a kórus önálló koncertje, amelyet örömünkre nagy elismeréssel fogadott a közönség.

 

Hétfőn reggel vágtunk neki a hazafelé vezető útnak, amelynek végén éjjel egy óra körül kászálódhattunk le a buszról élményekkel, csomagokkal és fotók ezreivel megpakolva, és természetesen azzal a reménnyel, hogy lesz alkalmunk máskor is ellátogatni Waiblingenbe, Ulmba, és talán Németország más városaiba is.